Megint lesz kertmozi Zalaegerszegen

2018.07.16.

Idén is kinyitja kapuit a kertmozi, amely 27 év elteltével először tavaly várta a közönséget nyáron a Liszt-iskola udvarán, akkor még csak egy előadásra.

Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő kezdeményezésére megszervezett kertmoziban idén több előadással készülnek. Az első július 20-án, pénteken lesz, Nádas György humorista- énekes-zenész-műsorvezető és felesége, Nádas Zsuzsa médiaszakember és párkapcsolati szakértő érkezik. Bemutatják a humor-paródia világát, a filmszinkronizálás, a média, a párkapcsolati viszonyok egyegy érdekességét, majd Nádas Györgyé és a zenés humoré lesz a színpad.

 

Lehetőség lesz Nádas György programja keretében a közönség soraiból jelentkező „önkéntes szinkronszínészek” közreműködésével filmszinkronizálásra is. A rendezvény háziasszonya Balaicz Zoltánné. A program 18.30-kor kezdődik, 21 órakor pedig levetítik azt a filmet, amelyre a legtöbben szavaznak. A részvétel ingyenes, de szívesen fogadnak felajánlásokat a becsületkasszába, az est bevételét a Liszt-iskolát támogató „Gyermekeinkért, a jövőnkért” Alapítványnak ajánlják fel. Ha rossz idő lesz, a tornateremben tartják meg a rendezvényt.

 

forrás: zaol.hu

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!